KOBUCI
Ülünk az asztalnál, előttünk az üres színpad, a zenekar már leszerelt, haza is mentek, mindjárt hajnali két óra, észre se vettük. Nem tartozik az olvasóra, hogy este nyolctól hány sört, illetve nagyfröccsöt ittunk meg, csápoltunk-e vagy sem a zenekar nótáira (nem csápoltunk), de tényleg gyorsan el tud menni az idő: ül az ember az árnyas udvaron, szemben vele a színpad, igazi hús-vér zenekarral, időként belehúz a sörébe, és jól van. (...)
(
Megyesi Gusztáv, Szebeni András)