Vajon mi hozza össze a ma „alter-rock” rajongóját a (talán) újra reneszánszát élő magyar népzenével? Mi az, ami a köztudatba és divatba tudja hozni ismét kis hazánkban a nagybőgőt és a hegedűszót? Ha valami (valakik) képes(ek) rá, hát az a Szabó Balázs Band. Ebből adott ízelítőt a zenekar a KOBUCI klubban tartott koncertjén…
Kíváncsian vártam Szabó Balázs KOBUCIs fellépését: egyrészt mindig jó látni/hallani egy-egy „fesztiválzenekar” klubestjét (szűkösebb terek, kevesebb hangerő, családias jelleg), másrészt nagyon érdekelt az is, milyen lesz a közönség összetétele. Nos, ami a koncertet illeti, nem kellett csalódnom. Hiszen egy profi zenész – és ilyenből csütörtökön hat is állt a színpadon! – minden körülmények között profi előadást tud nyújtani. Na és a közönség? Hm… Mintha tényleg egy fesztiválon lettünk volna: csupa fiatal. Ránézésre nem az a tipikus táncházba járó vendégsereg.
Tény: Szabó Balázs zenéje azért leginkább a rockzenére alapoz, de több dalban is helyet kapnak népzenei betétek, amúgy eredeti módra: nagybőgővel, hegedűvel, brácsával, kavallal. Na jó, láttunk már ilyent, mondhatná a kukacoskodó szemlélő. Az igaz, viszont ilyen hangos ovációt ritkán érdemel ki a magyar népzene, mint amilyent most hallottunk, a koncerten.
Balázsolás után a klubban, jártamban-keltemben szóba elegyedtem a fiatal rajongókkal (és valóban: legtöbbjük, csak ránézésre is még bőven az iskolapadot nyomja!), kiderült, a vizsgaidőszakon, a hétköznapokra datált bulizásokon, meg a nyári fesztiválokon kívül túl sok mindennel még nem kell, és nem is igazán szeretnének foglalkozni. Amolyan ízig-vérig magyar főiskolai/egyetemi hallgatók. Rock-, jazz-, blues-, „underground”-rajongók. És mégis – egy emberként sikítoztak, fütyültek, járták a legényest (ki-ki a maga módján), amikor Balázs hegedülni kezdett.
S látám én ezt, mint a toll és papír istene húsz percre, és mondám, hogy jó. És megáldám egy blogbejegyzéssel. S lőn.
Hozzászólások